7. Econventio Teszt részvételi eredményei

Az idén azonban mind Békés, mind Bács-Kiskun megyében 2 iskola is 100%-os eredményt ért el, így sorsolással dőlt el az elsőbbség.
Békés megyében ezen felül összesen 4 iskola teljesítette a táborba való meghívás szintjét, amire a 7 év alatt eddig egyetlen megyében sem volt példa.
Hasonlóan izgalmasan dőlt el az 5. helyezés sorsa, ahol a 6. helyezett iskola mindösszesen 1 fő kitöltéssel maradt le a táborról.

Az eredmények feldolgozását és a sorsolást követően az alábbi eredmény alakult ki:

1-2) Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma (100%)
1-2) Békéscsabai Szakképzési Centrum Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma (100%)
3) Bárdos László Gimnázium, Tatabánya (91,8%)
4) Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma (88%)
5) Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma (64,43%)

Az idei évben ez az 5 iskola küldheti az Econventio Pénzügyi Táborba 6 fős csapatát, melyet idén is Balatonbogláron rendezünk meg, 2017 július 01-06. között.

Gratulálunk a nyertes iskoláknak!

Az alábbi iskolák teljesítményük alapján elérték a táborban való részvételi szintet, azonban a sorsolás nem nekik kedvezett, vagy megyéjükben egy másik iskola jobb eredményt ért el:

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Szakképző Iskola (100%)
Kecskeméti Református Gimnázium (100%)
Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma (91,82%)
Békéscsabai SZC Kemény Gábor Log. és Közl. Szakgimnáziuma (77%)
Békéscsabai SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (74%)
Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (64,39%)

Ezúton gratulálunk nekik is és mindazoknak a pedagógusoknak, akik a program szervezésében ilyen aktívan részt vettek!

További, szintén kiemelkedő eredményeket elért iskolák pedig a következők:

- 50% és 60% közötti eredményeket értek el:
Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad
Hamvas Béla Gimnázium, Oroszlány
Debreceni SZC Dienes László Gimnáziuma és Egészségügyi Szakképző Iskolája
Egri Dobó István Gimnázium
Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Soproni SZC Porpáczy Aladár Középiskolája, Kollégiuma és Általános Művelődési Központja

- 40% és 50% közötti eredményeket értek el:
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Békéscsabai SZC Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Budapesti VHSZC Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola

- 30% és 40% közötti eredményeket értek el:
Ócsai Bólyai János Gimnázium
Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
Kecskeméti SZC Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Miskolci Herman Ottó Gimnázium
Pécsi SZC Angster József Szakképző Iskolája
Békéscsaba Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma
Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Kós Károly Művészeti Szakközépiskola és Kollégium
Debreceni Ady Endre Gimnázium
Kolping Katolikus Szakiskola, Pétfürdő
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium


A Econventio Teszt 2017-es válaszai alapján az idén is részletes tanulmányt készítünk a Szegedi Tudományegyetemmel közösen, és a diákok pénzügyi tudását és attitűdjét az "Econventio Index" alapján értékeljük. Eredményeinket az őszi évértékelő konferenciánkon mutatjuk be, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A program megvalósításában résztvevő valamennyi partnerünknek és támogatónknak ezúton köszönjük az együttműködését!