2017. január 12-én Dr. Kovács Péter habilitációs előadásait hallhatták Szegeden az érdeklődők.

A Gazdaságtudományi Kar általános dékánhelyettesének tantárgyi előadása a „Statisztika: Ápol és eltakar” címet viselte, amely során a hallgatóság megismerhette azokat a torzító tényezőket, tipikus problémákat és mérési hibákat, amelyek negatív szempontból árnyalhatják az eredményeket egy felmérés során. A média sokszor megtévesztő kommunikációjára is felhívta Kovács Péter a figyelmet, ezért is érdemes körültekintően, olykor fenntartásokkal kezelni a beérkező információkat.

A tudományos előadás során a pénzügyi kultúra mérési modelljeiről, fejlesztési lehetőségeiről prezentált a Statisztikai és Demográfiai Tanszék vezetője. Nemzetközi és hazai felmérések eredményein keresztül bizonyította a téma aktualitását. A legnagyobb hazai vizsgálatot, mintegy 14 ezer középiskolás, illetve vállalkozások vezetőinek megkérdezésével az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület végzi több partnerével, köztük az SZTE GTK-val karöltve. Kovács Péter a kutatócsoport tagjaként mutatta be az eredményeket és szolgált információkkal a további fejlesztési, oktatási lehetőségekkel kapcsolatban.

 

A Bíráló Bizottság mindkét előadás esetében 100%-os minősítéssel javasolta Dr. Kovács Péter részére a „habilitált doktor" cím odaítélését.

Az Econventio Egyesület nevében ezúton gratulálunk!